Nagyon köszönjük, hogy megszerveztétek ezt a tartalmas és építő programot!

Nagyon szimpatikus és lelkesítő volt mindaz, amit a budapesti Béres Központban tapasztaltunk! Először is végig nagyon klassz érzés volt az a megtisztelő bizalom, amivel végigvezettek minket ezen a tiszta, szép és izgalmas gépekkel termelő üzemen – (nekem személy szerint soha nem adódott ilyesmire lehetőségem, pedig az általános iskolában, amikor először tanultuk, annyira magával ragadott a periódusos rendszer, hogy egy ideig vegyész szerettem volna lenni…)
De legalább ennyire felemelő volt a személyes hangvételű múzeumi tárlatvezetés, mert fantasztikus, amikor egy elhivatott, termékeny, kutató és és jobbító szándékú élet munkájának kibontakozását, alakulását és értékét a leszármazottak és a család érti, őrzi, képviseli és ápolja.

Úgy érzem, ehhez még az a profizmus is társul, hogy mindezt hitelesen képes a jogosan büszke család tolmácsolni is!

A vezetések utáni beszélgetésben szintén a nyílt, őszinte és közvetlen hangot éreztem, és igazából ehhez az eseményhez nekem pedagógusként, amit hozzá lehetne tenni, az egy előzetesen kialakított csoportonként kiosztott kérdéssor vagy megfigyelési szempontok, amiből kiindulva az élmény után egy beszélgetést vagy brainstormingot lehet tartani a gyerekekkel…

Szerintem izgalmas lenne szervezni négy-öt eseményenként egy közös feldolgozós, megbeszélős, Sulimotivátor- csapatépítő napot, ahol megbeszélhetnénk, kit mi ragadott meg, mire emlékszik vissza, vagy másféle módon reflektálhat a látottakra és hallottakra, és összehasonlíthatja az élményeket. Szívesen gondolkodom rajta, hogyha tetszik az ötlet, hogy milyen típusú tréninggel, játékkal, vagy egyéb “élménypedagógia” műfajjal lehetne összekötni és stimulálni ezeknek az egyébként igazán gazdag és inspiráló élményeknek az aktív és tudatos feldolgozását…

Köszönjük még egyszer, lányom és én is a lehetőséget, valamint köszönjük vendéglátóinknak is, a Béres családnak!