Könyvajánló: Kreatív iskolák – Az oktatás alulról szerveződő forradalmi átalakítása

Magas a lemorzsolódás a középiskolában, az érettségizettek országos aránya alacsony. A szocioökonómiai háttérrel nem tud megbirkózni az oktatás. A PISA-eredmények sokkolóak, nem sikerült a rangsorban feljebb lépni. Kiégett tanárok és alulmotivált diákok küzdenek nap mint nap az iskolában. A pályaelhagyó pedagógusok száma riasztóan magas, ennek hátterében részben a pedagógusok alacsony társadalmi presztízse, részben a rossz munkakörülmények állnak. Akár Magyarországról is szólhatna ez a pár mondat, de az Egyesült Államokról írta Ken Robinson, az egyik legismertebb oktatási szakember. Elolvastuk a Kreatív iskolák című könyvét, ami szerint lehet csodát tenni, de egyelőre a helyi közösségek, az egyes iskolák tudnak csak oktatási forradalmat csinálni.

A Kreatív iskolák – Az oktatás alulról szerveződő forradalmi átalakítása című könyv nemrég jelent meg magyar fordításban. Furcsa élmény olvasni annak, aki követi a magyar oktatásról szóló híreket: bár Robinson egy szóval sem említi Magyarországot, nem hozza még csak példaként sem, olyan, mintha mégis a magyar oktatási rendszerről írt volna. Az amerikai és a brit példák, felmérések, kutatások tapasztalatai hátborzongatóan hasonlítanak a magyar adatokhoz, és pontosan ugyanazokkal a problémákkal nem tudnak mit kezdeni az angolszász oktatási rendszerek, mint a közép-európaiak.

Az oktatás nem belügy

Nem véletlen a kísérteties hasonlóság: az oktatás manapság nem belügy, hanem globális kérdés. Gondoljunk csak a PISA-tesztre: amint megjelennek az új eredmények, a világ vezető hírszolgáltatói foglalkoznak vele, politikusok aktívan nyilatkoznak (vagy akár meg is buknak), szakértők és laikusok méregetik egymáshoz az adatokat, vonnak le jobb-rosszabb következtetéseket. A PISA-teszt megjelenése olyan folyamatokat indított és erősített meg, amelyek a legtöbb nyugati ország oktatáspolitikájának alapkövei. Például, hogy standardizálják a tanterv tartalmát, a tanítást és az értékelést. Ha mindenki megtanulja ugyanazt a közös minimumot, amit ugyanúgy kérnek számon és értékelnek, akkor a tanulók teljesítménye nőni fog – egyszerű és logikus képlet, mégsem jön ki a várt eredmény sem a tengerentúlon, sem a Kárpát-medencében.

Az oktatás globális kérdés – ezzel a mára közhellyé vált kijelentéssel valószínűleg sokan egyetértenek. Ken Robinson könyvében, a Kreatív iskolákban arra mutat rá, hogy bár az oktatás globális ügy globális problémákkal, globális feladatokkal, még sincs rá globális megoldás, sőt, egyelőre még országos sem nagyon.

Mik az oktatás legégetőbb problémái?

[A] legfrissebb PISA-rangsorok alapján a sanghaji iskolarendszer teljesít a legjobban. Sanghajt azonban nem nyűgözi le annyira ez az eredmény, mint másokat. Yi Houqin, a Sanghaji Oktatási Bizottság egyik magas rangú tisztviselője nemrég úgy nyilatkozott, hogy elégedettséggel töltötte el, de nem lepte meg, hogy tanulóik ilyen jól teljesítettek, elvégre az iskolarendszer mást sem tesz, mint magolásra trenírozza őket, hogy pontosan az ilyen teszteken érjenek el sikereket. Pedig egyáltalán nem ez a lényeg. Elmondása szerint a bizottságban felvetődött, hogy Sanghaj ne vegyen részt a PISA-méréseken. „Sanghajnak nem »TOP1« iskolákra van szüksége – jelentette ki –, hanem józan nevelési elveket követő iskolákra, amelyek tiszteletben tartják a tanulók testi-lelki fejlődésének folyamatait, és megalapozzák az egész életen át tartó fejlődésüket.”

(Forrás: Kreatív iskolák, 41-42.)

A közoktatás ipari jellegű – mutat rá Robinson. A mai oktatási rendszerek a 19. század közepe után jöttek létre, azzal a céllal, hogy kiszolgálják az ipar egyre nagyobb munkaerő-szükségletét. Leegyszerűsítve: az államok oktatási tömegtermeléssel válaszoltak az ipari tömegtermelésre. A 21. század világához azonban nem passzol ez a régi rendszer. Az oktatás 21. századi célja ugyanis, ahogy Robinson fogalmaz, hogy „a tanulók megértsék a körülöttük lévő világot és felfedezzék a bennük rejlő tehetséget, hogy ezáltal kiteljesedett személyiségekké és aktív, érzékeny polgárokká váljanak”. Ennek ellenére a személyes kiteljesedés továbbra is csak marginális ügye a mai közoktatásnak.

Nyilván a standardizálási mozgalom és az ebből építkező oktatási kultúra sokaknak kedvez: ők azok a diákok, akik jól teljesítenek a nagy teszteken, ügyesen szerepelnek a sorsdöntő kimeneti vizsgákon, és bekerülnek a jó egyetemekre. És aztán általában közülük kerülnek ki azok, akik a leghevesebben védik a fennálló rendszert, a „hagyományos oktatást”. De ők csupán a közösség/társadalom/nemzet/világnépesség vékonyka szelete. A többiek számára a közoktatás meglehetősen kevés hasznot nyújt, akiknek pedig nem megy (bukdácsolnak, kimaradnak, korai iskolaelhagyók lesznek), azoknak életre szóló alapélményük marad a kudarc. A rossz oktatási rendszer jellemző tünetei nemcsak az alulmotivált diákok és tanárok, a lemorzsolódás magas aránya, a pályaelhagyó pedagógusok nagy száma, hanem olyan iskolán túli dolgok is, mint a vállalkozói sikerek száma vagy az állampolgárok jóléte.

A cikket az alábbi linken olvashatja tovább:

https://tizperciskola.blog.hu/2019/03/20/tessenek_forradalmat_csinalni#comments

Szólj hozzá!