Fiatalok a digitális térben

Sok szülő kihívásként érzékeli, hogy olyan térben nevelünk gyereket, amit mi magunk gyerekként nem éltünk meg. Mit javasol ennek a különleges szülői generációnak, hogyan érdemes ezt a helyzetet megközelíteni?

Igen, a digitális tér tipikusan ilyen, a felnőtteknek nincs saját élményük erről gyerekkorukból. Nem tudjuk, gyerekfejjel milyen a közösségi oldalakra regisztrálni, tiniként milyen is a digitális identitásunkat az első kirakott fotótól kezdve megalkotni, nem tudjuk, milyenek az online megismert “barátok”, és nem tudjuk azt sem, mit jelent egy gyereknek vagy tinédzsernek a netes piszkálódásban benne lenni, bármely szereplőként is.

Felnőttként tudhatjuk, olvashatunk erről, nézhetjük a statisztikákat – és jó is, ha ezt tesszük. De a fejünk, mentális berendezkedésünk mindeközben már egy felnőtté, ezért ez fontos, hogy mindig tudjuk: a gyerekek másként éreznek és gondolkodnak, ugyanolyan tények mellett is másként látják és érzékelik a világot.

Közelítsük meg úgy a kérdést, hogy fogadjuk el, hogy gyermekeink máshogyan látják a világot. Beszélgessünk velük sokat, nyitottan, és nem ítélkezve, nem azonnal tanácsot adva, a “tutit” megmondva. Hagyjuk, hadd meséljék el a saját meglátásaikat, saját élményeiket a netes világból is. Ha nem mesélnek, akkor meséljünk mi, osszuk meg velük saját élményeinket, vonjuk be őket örömteli vagy kihívást okozó netes felfedezéseinkbe. A meghökkentő dolgokról is éppúgy mesélhetünk, ha van ezekre fogadókészsége gyermekeinknek. Emellett teremtsünk offline közös időket, ügyeljünk a ritmusra a mindennapokban, és arra, hogy milyen példát mutatunk. Mert anélkül hiteltelenek vagyunk, a gyerekek erre kifejezetten érzékenyek. Rocksztárok vagyunk, szülőként állandóan a figyelem középpontjában, és mindenki minket utánoz. Ha tiltakozik ez ellen gyermekünk, akkor is. Sőt!

Olvassunk és meséljük is el, mit olvastunk, lehetőleg őszinte lelkesedéssel. Bármit teszünk, lelkesen tegyük azt, mert ez óriási energiát ad a gyereknek. És szülőként mi is figyeljük őket, tanuljunk tőlük bátran.

Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek sokszor társas magányban élnek a családban, minőségi időt és érdemi beszélgetést alig néhányuk kap a szüleitől. Pedig nagyon vágynak erre! Legyünk nyitottak, elérhetőek – lelkileg is – és legyünk velük őszinték. Ennek feltétele, hogy magukkal is azok vagyunk. A nevelés önnevelés, mondta Rudolf Steiner, és ha jól belegondolunk, igaza van. Legyünk az a gyerekünknek, akire mi is mindig vágytunk: egy kötődésre mindig kész, elfogadó, sok pozitív visszajelzést adó, derűs felnőtt, aki az offline és online világban is tudja, mit akar. Vagy legalábbis törekedjünk erre. “Elég jó szülők” legyünk, ahogy Bruno Bettelheim mondja.

Milyen készségeket érdemes fejleszteni a fiatalokban annak érdekében, hogy a digitális írástudás területén járatosabbak és sikeresebbek legyenek?

Szerintem egy szülő akkor tud a legtöbbet tenni, ha sokat mesél a gyerekének, már kisbaba korától (!) kezdve. Ez hatalmas előny, amely a szókincset, a belső képek felidézését, a tudatos gondolkodást, a problémamegoldó képességet és az érzelmi intelligenciát is egyaránt fejleszti, nem beszélve a szülőhöz való kötődés elmélyüléséről. Ezzel párhuzamosan az együttműködési képesség, és az empátia segíthet a közösségi oldalak világában a másokkal való együttműködésben.

A kommunikációs készségek fejlesztése is nagyon fontos, az, hogy minél többféle módon tudjuk kifejezni magunkat, ismerjük a jeleket, és a metakommunikáció jelentőségét. A digitális világban ez úgy jelentkezik, hogy hogyan keressünk meg egy információt? Hogyan válasszuk ki az eszközt, módot? Hogyan értékeljük a kapott (talált) információt, hogyan elemezzük? Mindezekhez természetesen kritikus gondolkodás, egészséges szkepszis is szükséges.

A társas kapcsolatok kölcsönösség elve alapján történő ápolása, a nyitottság, amihez nem kis bátorság is kell, és persze jó adag önismeret is nélkülözhetetlen készségek és kompetenciák a digitális felhasználók részéről. Az önszabályozás, az idő-és feladatgazdálkodás is fontos szereppel bír a digitális világban. A társas tudásba beletartozik a képek, jogi védettség alatt álló anyagok tudatos kezelése, valamint az erre való törekvés, a személyes képmáshoz való jog, és a szerzői jog is. Szóval nem kevés kompetenciát kell és lehet is fejleszteni, de mindegyik eredménye kisugárzik és felerősíti a többit, divatos szóval élve “szuperképesség ” is válhat bármelyikből.

Sokszor a digitális eszközhasználat egybeesik a tinédzserkori leválás természetes jelenségével. Miközben van egy jogos félelem az internet káros tartalmaitól, kockázataitól, emellett hogyan készítsük fel következő generációt a tudatos és értékteremtő internethasználatra?

Igen, fontos, hogy felismerjük, hogy a gyerekből kis-, majd nagykamasz lesz, a szülők elsődleges szerepét átveszik a kortárs kapcsolatok, s a tinédzser átmenetileg ellenkező, saját maga világát kialakító, dacos és új utakat kipróbáló ember lesz. A fiatalok nethasználata is ezt a folyamatot jelzi: zárt csoportok, más platformok, más médiafogyasztási szokások jellemzik a tiniket, mint a felnőtteket vagy a kisgyerekeket.

A tudatosság kialakítása véleményem szerint egy olyan folyamat kell, hogy legyen, ami már a legkisebb korban elkezdődik, még jóval a tényleges internethasználat előtt. Kezdjük a kisgyerekkel való sok-sok mondókázós, éneklős, verselgetős időszaktól a mesélésig: az anyanyelvi nevelés által szerzett gondolatvilág, a gazdag szókincs, az árnyalt önkifejezésre való képesség az alapja a felelős és tudatos internethasználatnak is. A szókincs- növekedés mellett a szülővel együtt töltött minőségi idő megerősíti a gyerekben a “szeretnek engem”- “szerethető vagyok” érzést, ami az egész életre kiható önbecsülését adhatja meg. A legfontosabb tehát a közös időtöltéssel a nyelvi gazdagság, vagy legalábbis az arra való törekvés átadása a gyereknek. Többféle módszer is van erre: sok olvasás, felnőttként a példamutatás, a könyvekről és az olvasottakról való beszélgetés, a közös könyvtárba járás, később a könyvekből készült filmek megnézése, illetve filmek alapján írt könyvek ajánlása, színházba járás, és még hosszasan sorolhatnám.

Ha megvan a nyelvi gazdagság, akkor az magával hozza az önmagunkra való belső figyelést (erre például nagyon jók a mesék, majd később a minőségi irodalomhoz tartozó ifjúsági regények), az empátiát, a toleranciát, a sokféleség elfogadását és értékelését. Ezzel például az internetes bántalmazások nagy része elkerülhető, vagy ha a felhasználó ilyet lát, akkor aktívan be tud avatkozni, hiszen igénye és nyelvi eszköztára is lesz arra, hogy tegyen a bántalmazottakért.

Az alaptudás pedig ahhoz kell,hogy a hamis hírek között is megtaláljuk a valóságot. Csak egy példa erre: a neten (főleg a Facebookon) terjedő lapos föld, a chamtrail és a védőoltások okozta betegségek és más elméletek témájában már az általános iskolában tanultak elegek lennének ahhoz, hogy ezeket senki ne higgye el.

Minden más álhír, médiamanipuláció is felismerhető az olvasottság és az önbecsülésből fakadó stabil gondolkodás által. Innen kezdve nyert ügy a felelős és tudatos életvitel, benne a nethasználattal.

A digitális nemzedék életében időnként túlzott hangsúlyt kapnak az úgynevezett influenszerek. Voltaképpen ki alakítja ki az értékrendet a fiatalokban? Mi a véleménye a youtuberek és influenszerek világáról?

Véleményem szerint itt is az arany középút a fontos. Fel kell ismernünk, hogy mikor próbálgatják csak magukat a kamaszok – sminkelés, játékok, ártatlan kihívások lehetnek ilyenek. A szülőknek mindezek talán butaságnak tűnhetnek, értéktelennek, a kamaszok ugyanakkor fontosnak tartják ezeket a közös élmények miatt.

A gyerekkorban megszerzett értékek alapvetően nem változnak a kamaszkorban sem, én úgy látom, hogy a bizalomra épülő, folyamatosan ápolt, őszinte szülő-gyerek kapcsolat és a reális önismeret mindkét részről segíthet az “influenszerek” hatásának megértésében. Alapvetően minden életkorban, így a gyermekeink életében is fontos a sok pozitív visszajelzés, a gyerekben való hit, személye fontosságának, értékeinek folyamatos elismerése. Ettől hinni fog magában, és szinte minden döntését ez alapozza majd meg: a belső hitvilága. Visszatérve konkrétan az influencerek kérdéséhez: a netes rajongáshoz fontos, hogy kapcsolódjon fizikai aktivitás is: közös koncert, sportesemény, vagy bármi más. Az igényes influencerek figyelnek erre. És még egy fontos tény, amit érdemes kiemelnünk: az influencereket a gyerekek “csinálják”, nem a média. Akit kikövetnek, akiről leiratkoznak, az eltűnik. Tudatosítsuk a fiatalokban, milyen nagy felelősségük van.

Ne legyünk álszentek: minden korban eljön a kamaszoknál az “idol-keresés” időszaka, a rockzenészek, énekesek a mi korunkban is a kamaszok rajongásának tárgyai voltak. Még ha életvitelük nem is volt azonos, khm, a bennünket felnevelő szülőkével (éjszakázás, bulik, ivás, stb.) És mégis sok mai felnőttnek sikerült kiegyensúlyozottá válnia.

Az egyensúly tehát a kulcs: a szülők és a kortársak, a kortársak és az influencerek, a fizikai és az online együtt töltött időben is. Úgy látom, hogy itt is szélsőségekről ír leginkább a sajtó, sokan onnan tájékozódva alakítanak ki egy morális pánikot.

 

Tudják-e azt a szülők napjainkban, hogy mit csinálnak a gyerekek a neten?

A legtöbb szülő a tudatos internethasználat kialakításában csak addig jut el, hogy az ún. képernyőidőt korlátozza. “Csak akkor netezhetsz vagy játszhatsz a gépen, ha megcsináltad a leckédet és a házimunkát.” Napi fél órát, egy órát használhatja a gyerek a digitális eszközöket.

Viszont a tartalmi ellenőrzés, illetve a netes tartalmakban való együttlét a gyerekkel már nem túl gyakori jelenség. Ezt érdemes erősíteni, beszélgetni a gyerekekkel, a kezdetektől fogva, de sohasem faggatózva, inkább természetesen, az élmények megosztásának céljából.

Milyen appokat használ a gyerek? Milyen videósokat követ? Milyen játékokkal játszik? Milyen csoportokban, közösségi platformokon vesz részt, hol és hogyan kommunikál? Milyen a digitális identitása, milyen a profilja(i) és avatarja(i)?

Ugyanezt érdemes magunkról is elmesélni gyermekeinknek, saját – felnőttként- megélt élményeinket, szintén élményszinten, és a gyerek érdeklődősének megfelelően. Ha egy ilyen beszélgetésre való igény és szokás kialakul, akkor kölcsönösen képben lesznek egymás szokásairól. Beavatkozni is csak ekkor tudunk: ha problémás nethasználatot észlelünk, először érdemes kérdezni: “Mit gondolsz te erről?”, “Az jutott erről eszembe, hogy…,”, „Neked mi a véleményed?” A kioktatás helyett törekedjünk a gyerek netes világának megismerésére. Persze, rohanó időket élünk, nincs elegendő időnk, de a szülőség erről -is – szól: mindig tanulnivalót, önnevelni valót ad nekünk. És a gyerekkor nem vár, a gyerekek nem érnek rá. Kisbaba korukban az éjszakai etetés miatt keltünk fel, kiskamasz korukban érdemes kicsit elmélyedni a netes platformokban, viccesen mondhatnám, hogy egész éjjel békén hagynak minket. Egyébként egyre több kutatás is indul e témában, a Be Social idén februárban jött ki egy közel 10 ezer fős elemszámú kutatással “Mit csinálnak a tinik a neten” címmel.

Hadd említsek egy olyan jelenséget, amelynek pozitív oldalát szülőként érdemes kihasználnunk. A netes szokásaink, kereséseink, kulcsszavaink alapján a keresők, közösségi oldalak algoritmusai megismernek bennünket, és ennek megfelelően adnak számunkra újabb oldalakat, találatokat, mindezzel a felhasználói élményt növelik. Ez az ún. buborék-szűrő jelenség, mindenki a saját gondolati-ismerősi buborékjában marad, ezért érzi jól magát. Nos, ezt kihasználhatjuk, hisz ha elkezdünk e témában a neten keresni, követünk internetes kutatással, tinikkel, netes világgal, netes pszichológiával foglalkozó, gyereknevelési és önismereti oldalakat, akkor az algoritmus ezt felismeri, és még több ilyen információt ad számunkra. A hangoskönyvek, és hallgatható podcastok azoknak is segítenek, akik kevesebbet tudnak a neten olvasni. A folyamatos tájékozódás e témában szuperképességgé válik, és a gyerekek (tinik) szemében kevésbé leszünk őskövületek, az együtt töltött minőségi idő a netre is kiterjeszthetővé válik.

Mindezekről a témákról szoktunk beszélgetni és gyakorlatokat végezni a “Hogyan lehetek elég jó digitális szülő?” workshopjaimon, amire úgy látom, egyre nagyobb az igény. Mindenkit szeretettel várok ezeken és sok sikert kívánok szülőtársaimnak a digitális térben való gyerekneveléshez.

Fülöp Hajnalka

Fülöp Hajnalka

 

 

 

 

 

 

www.HajnalON.hu

Szólj hozzá!